2017. október 18., szerda

Két hete volt a szülinapja

Már két hét eltelt a szülinapja óta és meg is ünnepelték neki, nem úgy, mint tavaly. Volt tortája is és mind erről videó van. 

2017. október 7.
Már korábban felvették, de ekkor tették közzé. Gondolom már negyedikén megtörtént, hisz végül is akkor volt a szülinapja.


Végig röhögi az egészet, gyerekek tehettek fel neki kérdést. Ne haragudjatok, de már baromira unom őt és közben irritál is. És a mánia is kezd eltűnni. Nem élvezem már annyira, nincsenek meg az érzések és egy jó oldala is van. Eltűnt az idegesség is, de az irritálás nem, mert még nem múlt el teljesen. 







Itt olyan kis anyucis, pont olyan a mosolya és pont olyan cuki.














Csináltam a videóból is képeket, ami elég sok lett, így nem tenném fel az összeset, csak párat. 




Borzalmasan, ahogyan röhög, azok a protkók. Mintha az öreg bácsi protkója lenne benne a szájában.


A torta közelről.








Hogy lehet ilyen idegesítően röhögni? Visszafoghatná magát, ez maradjon otthonra, de ne a közönség előtt. 

Pár kép a szurkolókkal.



Ez máshol volt, de ez is a szülinapján készült.



2017. október 10.
Ezen a napon hoki meccsre látogatott el a tesójával, az apjával és a fiával, a lányok meg otthon maradtak. Kár. 




Nem tudom minek hordja mindenhová ezt a hülye sapkát, még bentre is. Sokkal cukibb nélküle, ez a sapka meg inkább bohóccá teszi, ez egyáltalán nem menő, megmondhatná neki valaki.

Pár kép a szurkolókkal ekkor is készült. 






Undorító és ocsmány ez a sapka, ennél csak a fekete fullcapje rosszabb.

2017. október 13.
A szokásos meccs előtti edzéses videó.


Több helyen is láthatjuk őt, méghozzá 0:45, 1:15, 1:20, 1:32, 1:42, 1:59 illetve 2:10-től.

Képek a videóból.


Ez a gatya. Borzalmas.


Csokit zabál edzés közben, egy idióta kis senki. Nem bírja ki?






Odaveri a fűbe.




Itt is odaveri, nem igaz, hogy bírja ki. Otthonra kéne ezt hagynia, ez a gatya meg annyira gusztustalan. Ellopta Radkától? Mert ez női nadrág.


2017. október 15.
A meccs napja, van bőven kép. Csak csere volt, a szokásos időben állt be, összefoglaló videó már nincs róla, mert a feltöltőt szerintem már nem érdekli. Nyáron szorgalmasan töltögette fel az olyan videókat, utána már csak pár nappal később, most meg már semmit. Nem csoda, hogy megunta ezt a majmot, de legalább kevesebb feladat akadt nekem, nem kell megnéznem és képeket csinálni belőle. Hogy ha múlóban van a mánia, akkor már kissé kényszerré válik ezeket megcsinálni, míg teljes mániánál nagyon élveztem és, ha nem volt videó, ideges lettem. Most már nem érdekel, hogy van vagy nincs. 



























Itt nagyon menő a haja









Kis cukin néz, egyben kis nyomika is.

Kikaptak természetesen, mert ő beállt, olyankor mindig vereség a vége. Ha ő nem játszik, akkor döntetlen vagy nyernek. Volt egy góljuk, amit a bíró nem adott meg, emiatt Tomas hatalmas hisztit lerendezett a bírónál, állandóan zaklatta. Nagyon idegesítő lehetett már. 

Összefoglalva egy cikk szerint, ahol egyik csapattársa nyilatkozott róla, az szerint nem edz rendszeresen, néha edz, néha nem. Ez így nem normális, tehát továbbra is vergődik, bár a tavalyinál még ez is jobb, de ennek már semmi értelme. Mindegy, úgysem fog visszavonulni még jövőre se, hiába akarjuk azt. Továbbra gyötörni fogja magát, főleg, mert folyamatosan kikapnak és nem fogja kibírni, hogy ne maradjon a csapattal, mert továbbra is a Bajnokok Ligájáról fog álmodozni. Tudjátok, hogy állandóan reménykedik, ezért csalódik folyton.

Legközelebb november 4-én jövök, akkor lesz egy hónapja, hogy szülinapja volt.